Stresszoldó eszköztár

A legtöbbünk nem akkor jön rá, hogy túlterhelődött, amikor az első feszültség megjelenik, hanem amikor már hetek vagy hónapok óta egyre nehezebb elaludni. Amikor a munka vagy a családi feladatok közötti szünetekben is zakatol az agyunk, vagy amikor a hétvégék sem hoznak valódi pihenést.

A testünk talán folyamatosan küld apró figyelmeztető jeleket. Szoruló a mellkas, fájó nyak és vállak, gyakrabban jövő fejfájások, ingerlékenység, és a legkisebb váratlan helyzet is könnyen kiborít. Ez már nem egyszerű fáradtság, hanem annak a jele, hogy kicsúsztunk a saját egyensúlyunkból, és a mindennapok legapróbb nehézségei is túl nagynak tűnnek.

A modern élet tempója sajnos ritkán engedi meg, hogy magától visszataláljunk a nyugodtabb állapotunkhoz. Sőt, gyakran pont az történik, hogy hozzászokunk ehhez a feszített, magas fordulatszámú működéshez, és észre sem vesszük, hogy a testünk és az idegrendszerünk tartalékait éljük fel. Ilyenkor már nem elég azt mondani, hogy „majd kipihenem magam”. A nyugalomra való képességünk is beszűkül, a regenerálódás folyamata lelassul.

Toleranciaablak – miért fontos tudni, hol van a határ?

Az idegrendszerünk működését számtalan tényező befolyásolja: az alvásunk minősége, a táplálkozás, korábbi tapasztalataink, jelenlegi stressz-szintünk vagy például a kapcsolataink minősége. Van azonban egy kulcsfogalom, amely segíthet megérteni, miért érezzük néha úgy, hogy „most minden túl sok” – ez a toleranciaablak.

A toleranciaablak azt a sávot jelenti, amelyen belül még képesek vagyunk rugalmasan reagálni a minket érő ingerekre. Amikor ezen belül vagyunk, lehet, hogy fáradtak vagy kissé feszültnek érezzük magunkat, de még tudunk figyelni, gondolkodni és megoldásokat találni.

Ha viszont kicsúszunk ebből az állapotból, kétféle irányba is elmozdulhatunk:

Hiperarousal: amikor az idegrendszer túlpörög

Ez az állapot olyan, mintha állandó készenlétben élnénk. A test folyamatosan adrenalin-üzemmódban működik, a figyelmünk beszűkül, és sokkal könnyebben reagálunk túl erősen olyan helyzetekre is, amelyek nyugodtabb állapotban nem ráznának meg ennyire.

• Gyakori érzelmek: ingerlékenység, szorongás, pánikszerű félelem.
• Ilyenkor apróságokra is felcsattanhatunk, minden teendő sürgetőnek tűnik. Még akkor is nehezen tesszük le a gondolatokat, amikor fizikailag lenne időnk pihenni. A testünk felgyorsult pulzussal, izzadással, feszülő izmokkal reagál, gondolataink pedig folyamatos „mi lesz, ha…” vagy „ezt még meg kell csinálni” köröket futnak.

Hipoarousal – amikor az idegrendszer lekapcsol

Ez a másik véglet: a túlzott terhelés hatására a rendszer nem felpörög, hanem mintha kikapcsolna, energiatakarékos módba váltana. Ez is egyfajta védekező mechanizmus, de kívülről gyakran úgy tűnhet, mintha „nem törődnénk” a dolgokkal.

• Gyakori érzelmek: üresség, reménytelenség, motiválatlanság.
• Ilyenkor nehezen vesszük rá magunkat a feladatokra, gyakran érezzük, hogy „nincs erőm semmihez”, és mintha eltávolodnánk a saját életünktől. A test lassabb mozdulatokkal, fáradtsággal reagál, gondolataink pedig gyakran keringenek a „minek is próbálkozni” vagy „úgysem változik semmi” témák körül.

Mindkét állapotban közös, hogy a toleranciaablakunkon kívül vagyunk, olyan állapotban, ahonnan sokkal nehezebb a világra rugalmasan reagálni. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy legyen kéznél egy személyre szabott stresszoldó eszköztár: itt adok 6 gyakorlatot kezdésnek ! Ennek segítségével tudatosan vissza tudjuk magunkat kísérni az egyensúlyba.

Mindfulness – a hosszú távú stabilitás kulcsa?

A stresszoldó gyakorlatok gyors segítséget nyújthatnak, de ha hosszú távon szeretnél nagyobb nyugalmat és stabilitást, érdemes tovább menni ezen az úton. A mindfulness a figyelem és jelenlét edzése. Észrevesszük, mi történik bennünk pillanatról pillanatra, és megtanuljuk a stresszt nem ellenségként, hanem jelzésként értelmezni. A mindfulness nem csak abban segít, hogy könnyebben a toleranciaablakon belül maradjunk, hanem abban is, hogy időben észrevegyük a jeleket, mielőtt teljesen kicsúsznánk belőle.